Hírek

Egy orvos intelmei, COVID-19

Sziasztok!

Nem vagyok egy kioktatós, posztolós fajta, de most úgy érzem, kötelességem megosztani néhány információt veletek a járvánnyal kapcsolatban.

Sürgősségi osztályos orvosként elsőként tapasztalom meg az ezzel kapcsolatos problémákat, és sajnos azt kell mondjam, nagy a baj.

Nagyobb, mint amit a médiában láttok.

Nem feltétlenül azért, mert hazudnának a médiában, hanem egy újságíró nem látja át annyira a helyzet problémáit és a következő pár hetek történéseit, mint mi.

De nem azért írok, mert rémisztgetni szeretnék, hanem információkat szeretnék megosztani azzal kapcsolatban, hogy mit tehettek ti.

Fő kérdés: ez egy nátha vagy halálos betegség?

Sajnos mindkettő.

Az esetek jelentős részében sima náthával ér fel, viszont néha komoly tüdő- és egyéb szervkarosodást okoz, melyek gyakran véglegesek.

A súlyos kimenetel 2 esetben léphet fel:

1. Egy olyan betegnek, aki több súlyos, krónikus betegséggel él, nincsenek tartalékai. Koronavírus nélkül is 80-90 százalékban használja ki a tüdeje és szíve kapacitását.

Ha a vírus átmenetileg használhatatlanná teszi az amúgy is gyenge tüdejének 40-70 százalékát (ami nem ritka), minimális esélye van, hogy túlélje.

(A fenti információ tükrében azt, hogy a beteg COVID 19-ben vagy az alapbetegségeiben halt-e meg, mindenki döntse el magának.)

2. Megeshet, hogy a vírus megtámadja az immunrendszert, ami teljesen indokolatlan mértékben és módon aktiválódik, elkezdi pusztítani a beteg saját szervezetét (cytokin és bradykinin viharként lehet erről többet olvasni).

A felpörgött immunrendszer miatt szerte a testben apró vérrögök keletkeznek, melyek, ha növekednek és elsodródnak, rengeteg problémát tudnak okozni.

A legveszélyesebb az amúgy is beteg tüdőbe került vérrög, a tüdőembólia, de az agyba került vérrög stroke-ot okozhat, kialakulhat végtagi érelzáródás, stb.

Ez a második lehetőség (az immunrendszer túlműködése) sajnos teljesen egészséges embereknél is létrejöhet, habár szerencsére nem gyakori.

De sajnos, ha globálisan nézzük a dolgot, nem elég csak a fenti problémákkal számolni.

Az egészségügyi rendszer békeidőben is a határait feszegeti (mindenhol a világon, nem csak nálunk), a kórházak majdnem mindig tele vannak.

Most kb. az ágyak 30 százalékát foglalják el koronavírusos betegek, az egészségügyi személyzet 30 százaléka pedig a koronavírus miatt táppénzen van.

Figyelembe véve az aktuális tendenciát a helyzet csak rosszabb lesz.

Ezért van most szörnyen fontos szerepe a közösségi terjedés megfékezésének, különben a rendszer nem fogja bírni a nyomást, sem a koronavírusos, sem a többi beteg ellátása terén.

Mit lehet tenni?

1. Kérlek, hordjatok maszkot.

Egyrészt bizonyítottan fékezi a vírus terjedését, másrészt titeket is véd. Az egyszerű, sebészi maszk is. A vírus nagyon kicsi, de szerencsére nem szabadon utazik, hanem nála sokkal nagyobb nyákcseppekben (aerosol).

Ezek különböző méretűek. Értelemszerűen a nagy cseppben több vírus van, de egy nagy cseppet kiszűrni is könnyebb.

A fertőzés létrejöttéhez adott pillanatban nagy számú vírusnak kell a szervezetbe kerülni. Pár kóborló vírustól nem leszünk betegek.

Ezért kifejezetten fontos, hogy a vírust terjesztő személy hordjon maszkot, ami a vírusai 80-90 százalékát felfogja.

És az egészséges ember is kevesebb vírus szív be, ha van rajta maszk!

A maszk vastagságánál viszont sokkal fontosabb a maszk illeszkedése.

A levegőt részben a maszkon keresztül, részben a maszk mellett szívjuk be és fújjuk ki.

Ha vastag egy maszk szövete, akkor az jobban felfogja az aeroszolokat, viszont ha nem illeszkedik jól, nagyobb az esélye, hogy a levegő a maszk mellett fog ki-be közlekedni, mert ott könnyebb neki.

Sajnos a házi készítésű maszkoknak az a fő hátránya, hogy nincs bennük merevítő drót az orrnál, ezért ott könnyedén ki-be járhat a szűretlen levegő.

Ugyanez a probléma az FFP2, FFP3-as maszkokkal is. Ha nem illeszkednek tökéletesen, akkor a maszk mellett fog közlekedni a levegő (hiszen sokkal vastagabb az anyaga, mint egy egyszerű sebészi maszknak).

Tökéletesen illeszkedő FFP 3-as maszkban elég nehéz levegőt venni, szóval, ha komfortosan érzed magad benne, valószínűleg rosszul használod. Lehet használni ezeket (főleg ha veszélyeztettek vagytok, illetve ha "veszélyes", vírusban gazdag helyre mentek), csak megfelelően tegyed!

Ha jól megszívod, és rátapad az arcodra, akkor minden rendben van.

Ha szelep van rajta, akkor kifele nem szűr, szóval gond nélkül fertőzhetsz. Szelepeseket ne használjatok!

A sebészi maszkok a műtőben egyszer használatosak, de a kórházon kívül használhatjátok többször is. Főleg akkor, ha 15 perces bevásárláshoz használjátok őket. És párszor simán moshatók is.

A maszkkal járó kellemetlen érzés, légszomj háttérben főleg pszichés tényező áll. Fél éve hordjuk, napi 12 órában, először rossz volt, most már észre sem vesszük. És természetesen "önfertőződést" vagy széndioxid-mérgezést sem kaptunk.

A tárgyakról elkapott fertőzés szerepe elhanyagolható, maximum 10% lehet, sokkal nagyobb a légúti terjedés lehetősége.

Konkrétan: zárt térben a beteg kifújja a vírusos aeroszolt, az egészséges beszívja.

A közösségi terekben a fentiek miatt fontos a rendszeres szellőztetés.

A maszkot 8-10 éves kor felett az iskolákban is célszerű lenne hordani.

2. Szedjetek D-vitamint.

Sokat.

Magyarországon ősztől-tavaszig majdnem mindenki D-vitamin hiányos.

Sajnos ez egy nagyon elhanyagolt téma, pedig nagyon fontos.

A D-vitamin nagyon fontos az immunrendszer megfelelő működéséhez, de ezen túl még rengeteg pozitív tulajdonsága van (hozzászólásban mellékelek cikkeket)

Úgy vagyunk ezzel, mint pár éve a C-vitaminnal. A hivatalos napi dózis 60 mg volt, most meg ezresével szedjük.

A D-vitamin hivatalos dózisa régen 200 egység volt, az elmúlt évek kutatásai alapján több kell. Én minimálisan napi 3000 egység szedését javaslom.

De aki eddig nem szedte, az nyugodtan szedhet 10 napig napi 9.000-10.000 egységet is, hogy a raktárak töltődjenek fel .

Átlagos testsúlyú felnőttnél napi 10.000 egység tartós szedésének sincs káros mellékhatása.

3. Összességében próbáljatok egészségesebben élni.

Aludjatok eleget, egyetek egészséges ételeket (nem baj, ha kevesebbet eszek, a böjtnek igazoltan immunrendszer-erősítő hatása van), járjatok sokat a természetbe (szabad levegőn minimális a fertőzés kockázata).

4. Ne idegeskedjetek.

Attól mert aggódtok, nem lesz semmi jobb, viszont a stressz bizonyítottan csökkenti az immunrendszer hatásfokát. Próbáljátok türelmesek lenni embertársaitokkal.

Hatalmas feszültség van most mindenkiben, de ne egymáson vezessük le.

A szociális távolságtartás fontosságáról szándékosan nem írtam.

Aki megérti a helyzet súlyosságát, az igyekszik minél kevesebb emberrel érintkezni, aki meg nem fogja fel, azon úgyis csak a hatósági szabályozás segít.

A fenti tanácsok természetesen nem adnak 100 százalékos védelmet a vírus terjedése ellen. Sőt, lehet, hogy csak 20%-kal csökkentik azt.

De az a 20% is rengeteget jelent.

Lehet, hogy a 20%-kal kevesebb beteg miatt nem omlik össze a helyi kórház, 20%-kal kevesebben szenvednek el tartós egészségkarosodást, és lehet, hogy a 20%-os csoportba kerül bele az az idős rokon, akit, nektek hála, elkerül a vírus.

Azt, hogy ki mit rontott el, ne itt vitassuk meg. Egyrészt értelmetlen, másrészt próbáljunk meg arra koncentrálni, hogy mi a jelen pillanatban mit tehetünk.

Köszönöm!

U.i.:

A fenti bejegyzést elsősorban az ismerőseimnek írtam, másodsorban az ismeretlen, de értelmes embereknek.

Aki nem tartozik a fenti 2 csoportba, az ne rontsa itt a levegőt. Lehet máshonnan is informálódni.

Amit leírtam, a vírushelyzet kezdetétől számított féléves tapasztalaton és az aktuálisan rendelkezésre álló információimon alapul, néha ellentmond a ködös elméletnek. Főleg ha az a járvány előtt fogalmazódott meg. És a tévedés jogát is fenntartom.

Nem nyelvész vagyok, hanem egy eléggé fáradt orvos, és ez okozza a sok elütést, amit, ha lesz időm, kijavítok.

Ha maszkgyáros vagy D-vitamin árus lennék, jobban figyelnék stilisztikai részeltekre.

Szép napot mindenkinek!

Vissza az előző oldalra

2020. 11. 12.

Emberbarát Alapítvány | 2009